Az ismerkedésem a táncok világával a ködös múltba nyúlik vissza. Pici koromban a néptáncot erőltették, amit csinálgattam is, míg kötelező volt. Aztán inkább maradtak az egyéb utcai játékok. Érettségi magasságában megint jöttek a felnőttek, márpedig nekünk táncolni kell, hogy mulattassuk őket. Ilyetén akár oroszlánok elé is vethettek volna, de végül maradtak a bécsi keringőnél. Betanultunk egy sort, előadtuk több-kevesebb hibával, s mára mindünk el is felejtette. A két bal lábam meg csak nem akart ráállni a ritmusok ütemére, így legtöbbször inkább más mozgásforma közben élveztem őket.
Aztán egy új év köszöntött reám, mikor egy tánciskolába lettem beiratva. Itt már régi barátom volt a gaz elkövető, ki nem hagyott meglógni, s kísért el az első órákra. A Salsa Cubanismo fiatalos lendülete, és az órák vidám hangulata segített eloszlatni kezdeti félelmeim, s maradt energiám figyelni a talajszinten történő eseményekre.
Óra után órák jöttek, s hála újdonsült barátaimnak, lassan az éjszakában kötöttem ki. Apró pincealjak, szűk helyek, tömeg, kubai ritmusok. S rögvest tudtam mondogatni magamban, egy-két-há, öt-hat-hét. Persze az én ritmusom és a zenéé sokszor köszönő viszonyba se voltak, de kevés táncpartner vette ezt zokon. Azóta is hálás vagyok nekik, s bízom benne, mindük felépült lábsérüléseikből.
A tánciskola karjai messzire nyúltak, s az ország másik pontjáról is közös bulikba hívta a salsa iránt elkötelezetteket. És hogy az iskolánk hírnevét mi is öregbítsük, az országjárást önként is megszerveztük. Egy felejthetetlen este Békéscsabán Sisak Árpád és Hulik Attila társaságban, valamint helyi patrónusaink Angélique Sangalával és Páskuj Krisztivel. Vödör nem maradt Mojito nélkül.
xeon
"A tánc nem szenvedély az elején csak egy életérzés, belekezdesz és nem tudod abbahagyni. Ekkor válik szenvedéllyé!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése